Nafplion a Peloponnészosz félszigeten az Argoliszi öbölben található. Két dombra épült , az alacsonyabbik az Akronaflia, a magasabbik a Palamidi-domb. Elnevezésével kapcsolatban több legenda is él. Az egyik szerint hajdan egy egyiptomi hajós neve volt Nafphlion, aki az öbölbe érkezve megalapította az első települést a város helyén. A másik szerint Poszeidon a tengerek istene, beleszeretett Anemonéba az argoszi királylányba és gyermekük kapta a Nafplion nevet. A város szülötte volt a leleményes és bölcs Palamédész - róla nevezték el a Palamidi -dombot - az ókori mítoszok egyik leghíresebb feltalálója. Ő találta fel a csillagászatot, a betűket, számokat, a mérleget, a mértéket, és a tűzjeleket is, de Palamédész dobott elsőként diszkoszt és ő állított a táborok köré őröket is. A trójai háború során a kockajáték feltalálásával tette elviselhetőbbé az életet a harcokban megfáradt hellének részére. A városról már a korai antik források is beszámolnak. I.e. VII. század utolsó negyedében Argosz kerítette hatalmába, és megerősített e kikötőjét. A római uralom idején elnéptelenedett. A bizánci időkben püspöki székhely is volt. A keresztény időkben a frank hercegek kapták meg ezt a területet. A frank uralom után a város a velenceieké lett. Ekkor erősítették meg a vár falait és a tengerparti részeket. 1540-ben Szulejmán szultán vette be a várost, mely ettől kezdve a Moreai hercegség központja lett. A velencei Morosini még egy rövid időre 1684-1715 között visszahódította. Ekkor építették ki Nafpliont és a környező dombok erődítményrendszerét. A város a szabadság harc idején az új görög állam fővárosa volt 1829-1834 között. Amikor a bajor Ottó lett Görögország királya, áthelyezte a fővárost Athénba. A XiX. századi városrész épségben megmaradt zegzugos utcácskáival, velencei stílusú épületeivel.
A város lakosainak száma kb.14 ezer fő. Elsősorban az idegenforgalom és a gyümölcstermesztés ad megélhetést a számukra. Nafplion kikötője fontos szerepet tölt be, mert innen könnyen elérhetőek a közeli ismert szigetek, mint Hydra, Szpetszesz vagy Porosz és a görög főváros Athén. A várostól délre több kis tengerparti fürdőhely található, mint Tolo, Drepano, Iria. Nafplionból autóbusszal is könnyen megközelíthetőek a környező városok és romterületek.
A régi mecset , mely fiú iskolaként működött, később Trianon mozi, jelenleg Városi Színház
A Palamidi erőd a kikötőből
Az első lépcsők melyek a Palamidi erődbe vezetnek. Számukat egyesek
999-re, míg mások 917-re, de akad aki 857-re tartja. Utánna lehet
számolni...
Akronaflia a Xenia Szállóval, az óvárossal és a Bourtzi erőd